A kárpát-medencei református magyarok gondoltak egy nagyot, és 2009. május 22-én létrehoztak egy etnikai alapú egyházat. A megszülető Magyar Református Egyház névben ugyanis a „magyar” jelző nem földrajzi-közigazgatási határra utal, hanem etnikumra.

A megváltás fogalma ma magyarázatra szorul. Vélhetően azért, mert csak akkor van értelme, ha létezik olyan, amitől, vagy amiből az embert megváltani, megszabadítani kellene. Ha ilyen nincs, akkor megváltás fogalma okafogyottá válik. A kérdés az tehát, hogy van-e az emberi létben olyan jellegzetesség, amely a megváltás fogalmát indokolttá teszi?

Mi, emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy a történetünket csak az emberi történelmen, vagyis ennek a világnak a történetén és idején belül tudjuk elképzelni. Van tehát a világ, amelynek van egy története, ami azon események összessége, amelyek eddig megtörténtek, s meg fognak történni. E történeten belül van a múlt, a jelen és a jövő.

Nagy öröm a számunkra, hogy új egyházi közéleti blog indul. Isten áldását kérjük a blogra és munkatársaira. Azt kívánjuk, hogy ez az új internetes felület a keresztyén/keresztény megszólalás jelentős fóruma legyen mindazokkal a ma örvendetesen szaporodó újságokkal együtt, amelyek mai útkereső és küzdelmes világunkban a határtalan nyilvánosság terhét és nyomását vállalják.

Miért van az, hogy míg egy átlagos muszlim fejében modernitás és hagyomány békésen megfér egymás mellett, addig egy átlagos nyugati úgy gondolja, hogy modernitás és szellemtörténeti múlt szemben áll egymással? Miért van az, hogy míg egy nyugati úgy gondolja, hogy modernitás és hit ellentmond egymásnak, s a kettő viszonya minimum magyarázatra szorul, addig egy muszlim számára ez nem okoz problémát?

Általános és egyetemes emberi tulajdonság, hogy nem szeretjük a hatalmat. A zsigeri tiltakozás onnan jön, hogy minden ember elemi igénye a szabadság, s a hatalom már csak olyan, hogy természeténél fogva a szabadság korlátozásának tűnik fel. Ezért aztán a történelem telis-tele van hatalmasok és szabadságharcosok küzdelmével.

Az eleve elrendelésről szóló tanítást mindig nagy értetlenség vette körül. Hogyan lehetséges az – mondják sokan –, hogy Isten egyéni emberi sorsok végső jövőjére nézve is rendelkezik? Ha Isten valóban ilyen lenne, vagyis előre eldönti az emberi életutak végső kimenetelét, akkor ez az Isten szimplán egy despota, aki abban leli örömét, hogy az emberből bábut csináljon.  Nem beszélve arról, hogy akkor hova lesz az a mindennapos tapasztalat, hogy az embernek mégis csak szabad akarata van, aki dönteni tud, aki racionálisan tervezni tudja az életét? A predestináció tana – szól az érvelés – nélkülöz mindenféle racionalitást. Az ember attól ember, hogy az ész képességével birtokolni tudja az életét, dönthet, tervezhet, megszervezheti saját jövőjét. Ha valóban létezne Istentől eleve elrendelt emberi sors, akkor fölöslegessé válna mindenféle emberi aktivitás, igyekezet, tervezés, jövőre irányuló akarat, s főleg az ész képességébe vetett hit. A predestináció tana tehát teljességgel irracionális, mert tagadja az emberi lét racionális birtokolhatóságát.

Egészen abszurd, hogy miközben ma a közéleti nyilvánosság a jogállamisági vitáktól hangos, addig létezik egy olyan államszerű képződmény, mint a Facebook, amely ugyan nem része az államnak, hiszen magántulajdon, de mégis úgy működik, mintha egy ideológiailag-világnézetileg nagyon is karakteres állam lenne.

Napjainkban dúl a vita a nemzet mibenlétéről. Pontosabban, már nem is erről, hanem arról, hogy a nemzet fogalmának van-e még egyáltalán értelme? A kérdés onnan jön, hogy tudjuk: a nemzet, ahogyan az ma előttünk áll, viszonylag új történeti képződmény. Ha pedig ez így van, akkor vajon nem kell-e a nemzetet is valamiféle átmeneti csoportosulásnak tartani? Ebből ugyebár az következne, hogy a jövő útja a nemzetek megszűnése felé vezet. Ez már csak azért is így kellene, hogy legyen, mert a nemzetek csak akadályai az emberi nem egységesülési folyamatának. Ha nincs nemzet, akkor viszont kinyílik az út egy olyan világ felé, amelyben eltűnnek az embercsoportokat megosztó határok, s megszületik a nemzeti identitás nélküli ember. Attól kezdve nem lesz már értelme az olyan önmeghatározásnak, hogy „német”, „magyar”, vagy „olasz”, hiszen az ember csak ember mindenféle etnikai-kulturális jelző nélkül. Ez a nézet ma nagyon erős, s hajlamos arra is, hogy minden olyan véleményt, amely továbbra is ragaszkodna a nemzet fogalmához, szimplán nacionalistának tartson.

Mondják az okosok, hogy az Isten-kérdéssel, amely a nyugati gondolkodást sokáig lekötötte, nem sokat kell már bajlódnunk. Isten fogalmára addig volt szükség, míg az ember úgy gondolta, hogy a világ igazi mibenléte nélküle nem magyarázható. De aztán jött a tudományos gondolkodás korszaka, amely egy csapásra fölöslegessé tett minden olyan feltételezést, hogy Isten feltételezése nélkül a világ végső jelentésének a titka nem oldható meg. Eszerint tehát nem kell többé semmiféle Isten-képzet, hogy a valóságot érteni lehessen. Következtetésképp, az Isten-kérdés is lekerül végre a napirendről, mert kiderül róla, hogy az emberi tudatlanság történeti korszakának a szükségszerű kelléke volt. Ez ugyebár érthető. Végtére is, ha az ember szemben áll az ismeretlennel, akkor is szüksége van valamiféle magyarázatra, s ha nem állt rendelkezésre objektív tudás és ismeret, akkor mindig kéznél volt az Isten-eszme, amely magyarázatot adott mindenre. Ebből viszont nyilvánvaló, hogy ahogyan gyarapszik az objektív tudás, úgy szorul vissza az Isten-képzet mint magyarázó elv.