Mi, emberek, már csak olyanok vagyunk, hogy a történetünket csak az emberi történelmen, vagyis ennek a világnak a történetén és idején belül tudjuk elképzelni. Van tehát a világ, amelynek van egy története, ami azon események összessége, amelyek eddig megtörténtek, s meg fognak történni. E történeten belül van a múlt, a jelen és a jövő.

Arra már kevésbé gondolunk, hogy egyszer annak a történelemnek is, amely a múlt, jelen és jövő összessége, egyszer vége lesz. Annyi azonban szimplán logikailag is könnyen elképzelhető, hogy annak, ami valamikor az időben elkezdődött, egyszer szükségszerűen véget is kell érnie. Ha tehát a világnak, s benne az ember történetének volt valamikor kezdete, akkor minden bizonnyal lesz vége is. A jövő: véges. Erről tud a természettudomány is.

Ha viszont ez így van, akkor ebből szükségszerűen adódik az a nagyon is racionális gondolat, hogy téves az az elképzelés, amely az emberi lét titkát, értelmét, jelentését csak az embernek ebben a világban eltöltött történetén belül próbálja megmagyarázni.

Más szavakkal, könnyen belátható, hogy az a történelem, amelyben mi élünk, s amelyet mi emberek hajlamosak vagyunk úgy elgondolni, mint valami olyan egységet, amelyen kívül nincs más, valójában része egy nagyobb, átfogóbb történelemnek, avagy történetnek.

Csakhogy erről az emberi történelmen túli, avagy azon kívüli átfogó történetről mi, emberek semmit sem tudunk. A sötétben botorkálunk, ha elgondoljuk, hogy ez az emberi történelem csak része egy nagyobb és átfogóbb történetnek. Viszont szimplán az a tény, hogy ez logikusan elgondolható, jelzi azt, hogy az ember történetét önmagában nem lehet megérteni.

Nagyhét fele közeledve nem árt, ha újra tudatosítjuk magunkban, hogy készülődésünk nem pusztán készülődés egy nagy ünnepre, hanem sokkal inkább felkészülés annak a ténynek a befogadására, hogy Isten Jézus Krisztus történetén keresztül tette az ember számára nyilvánvalóvá, hogy az a történelem, amelyben mi, emberek élünk, valójában milyen nagyobb és átfogóbb történetnek a része.

Lehet azt mondani, hogy Jézus Krisztus feltámadása a mai természettudományos racionalitás számára nem értelmezhető esemény, de ez valójában csak azt jelenti, hogy az ember önmagától soha nem tudja meghaladni saját történetének a korlátait, még ha van is sejtése arról, hogy ez az emberi történet mégis csak része egy átfogóbb történetnek. Mert az ember története az, ami már elmúlt, s ami múlandó. Az ember története: a holtak története. „Miért keresitek a holtak között az élőt?” – kérdezi a két fénylő ruhába öltözött férfi az asszonyokat.

A Nagyhét, Jézus Krisztus története attól igazán valódi fordulat, hogy az ember történetén belül túlvisz az ember e világban eltöltött és eltöltendő történetén, s nyilvánvalóvá és megismerhetővé teszi azt a nagyobb és átfogóbb történetet, amelynek ez a mi emberi történetünk, a holtak története, a része.

Amiből „csak” az következik, hogy a Nagyhét a Húsvéttal bezárólag nem pusztán egy fontos és jeles keresztyén ünnep, hanem az ember történetének legfontosabb eseménye. Ha úgy tetszik, a Te életed legfontosabb eseménye. Mert ekkor derült ki véglegesen, hogy Isten az embert be akarja vonni saját életébe, s nem akarja, hogy az ember története a holtak története legyen.

Természetesen ezt megérteni, s főleg elfogadni, csak hit által lehetséges. Ám ki meri ma azt állítani, legyen bármilyen racionalista is, hogy hit nélkül lehetséges meglátni ama nagyobb és átfogóbb történetet, amelynek a mi földi történetünk csak a része? Semmi okom nincs kételkedni abban, hogy amit Isten kijelentett Jézus Krisztus történetén keresztül, az igaz.

Még jó, hogy ez az igazság. Mert különben az ember története csak a holtak története lenne.