Majdnem leestem a székről, amikor Fischl Vilmostól meghallottam, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nem hirdethet – ahogy ő mondta – a „közösségi médiában”. A szervezet főtitkára ezt az eléggé sokkoló hírt az Ez itt a kérdés Keresztényüldözés Európában és a világban c. műsorában adta a nézők tudtára. A beszélgetés résztvevői (Fischl Vilmos, Kaló József, Osztie Zoltán, Torgyán Attila, szerkesztő-műsorvezető: Gulyás István) a kereszténység üldözése kapcsán nagyon sok témát érintettek, de a végén azért csak kikerekedett, hogy sajnálatos módon Európában nagyon sok olyan jelenség tapasztalható, amelyek igenis összefüggésbe hozhatók a kereszténység közvetett üldözésével. Nyilvánvaló, hogy nem a kereszténység rendszerszintű, fizikai üldözéséről van szó, hanem egy olyan kulturális környezet tudatos felépítéséről, amelyben a kereszténység kevésbé érvényesülhet.

A „fundamentalista” keresztényeket, vagyis azokat, akik a Biblia alapján felülírhatatlan igazságnak tartják azt, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, s ennek következtében a szexualitás kizárólagosan normatív terepe a férfi-nő viszony, gyakran éri az a vád, hogy vallási alapú korlátoltságuk és bigottságuk miatt valójában szeretetlenek, intoleránsak, gyűlölködők mindazokkal szemben, akik a hagyományos heteroszexuális normákat már nem tartják érvényesnek, s a normaképzést a szubjektum hatáskörébe utalják. A „fundamentalisták” úgymond beleragadtak saját megkövült világukba, s ez a sajnálatos körülmény óhatatlanul is gátat szab annak, hogy megértsék nem heteroszexuális embertársaik belső érzelmi világát.

Az ismert liberális vallástudós ezzel a meglepő kijelentéssel állt elő. Tette ezt abból az alkalomból, hogy a HírKlikk megkérdezte (Gábor György: a Fidesz-hatalom a vallásból, a vallási érzületből politikai erőforrást csinált), mit szól ahhoz, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter az egyházi felsőoktatási intézmények vezetőinek tartott előadásában (Csák: A magyar jövő őrzői az egyházak) azt mondta, hogy a „Magyar jövő őrzői az egyházak”, és azt is, hogy „a nemzet másik gyökere a sorsa, és az egyházak a magyar történelem során mindig ott voltak az élvonalban, amikor a nemzet konfliktusba keveredett vagy amikor építkezett. Politikai erők jönnek-mennek, de az egyházak állandók, és Magyarország nem létezik nélkülük.” 

Ha valaki azzal áll elő, hogy nem egyértelmű, mit jelent a család, akkor bizton állíthatjuk, ez a vélemény ma Magyarországon nem tükrözi a többségi álláspontot. Ma Magyarországon a túlnyomó többség számára még magától értetődő, hogy mi a család. Ha valaki azzal áll elő, hogy különbséget kell tenni a biológiai nem (amilyen neműnek az ember születik) és a társadalmi nem (amilyen neműnek az ember gondolja magát) között, akkor bizton állíthatjuk, hogy ez a vélemény nem tükrözi a többségi álláspontot. Ma Magyarországon a túlnyomó többség számára még magától értetődő, hogy a férfi és a nő születési adottság, s nem valamiféle, a szokásokban, a hagyományban rögzült előítélet.

A napjaink Európáját meghatározó mozgások igenis tényszerűen alátámaszthatnak egy olyan értelmezést, hogy ami ma Európában zajlik és Európával történik, az közel sem a döntéshozók történelmi vakságából, tévedéséből ered, hanem egy nagyon is tudatos geopolitikai program megvalósulásának része. E folyamatnak az a lényege, hogy Európa mint önálló, saját kulturális arculatú, önrendelkezésre képes entitás fokozatosan megszűnik létezni.

A Magyar Ateista Társaság kampányt indított azért, hogy a népszámláláson minél többen vállalják fel ateista világnézeti identitásukat. Keresztényként nyilván nem értek egyet az ateista világértelmezéssel, de azt teljességgel megértem, ha az ateisták társadalmi csoportja is arra törekszik, hogy a népszámláláson minél jobban szerepeljen. Magyarországon vallás-és lelkiismereti szabadság van, ezért az ateisták kampánya is teljességgel legitim.

Spiró György szerint igen. A Mandiner szemlézte (Spiró György: A bevándorlás miatt összeolvad majd az iszlám és a kereszténység) a Klubrádió Három az igazság c. műsorában elhangzott beszélgetést, melyben az író annak a jóslatának adott hangot, hogy „pár száz év múlva elérjük a bevándorlásnak azt a fokát, amikor az iszlám hitbélileg és szellemileg keveredni fog a kereszténységgel”.

Eddig úgy szólt a kötelező narratíva a háborúról, hogy ki kellett mondani: Oroszország az egyoldalú agresszor, s aki akárcsak halvány utalást tett arra, hogy a képlet azért nem ilyen egyszerű, netán a NATO keleti terjeszkedésének is köze van hozzá, az minimum le lett hurrogva, meg lett bélyegezve, s azonnal kiírta magát a szalonképes nyugati „értékközösség”-ből. Így született meg a politikailag korrekt beszédmód a háborúról mint a jó és a rossz harcáról, amelyben természetesen a NATO a jó, s mindenkinek, aki a kötelékébe tartozik, erkölcsi kötelessége a jó oldalára állni, még akkor is, ha amúgy a saját jól felfogott érdekével megy is szembe.

Egy keresztény attól keresztény, hogy azt gondolja, az ember önmagában menthetetlen. Az emberi lényegben van valami állandóság, amelynek az a tartalma, hogy sohasem bír felnőni ahhoz az erkölcsi rendeltetéshez, amelyről egyébként tud. Ez az alapja a megváltás keresztény koncepciójának. A megváltó, a megváltás képzete csak akkor értelmes, ha az a belátás előzi meg, hogy az ember javíthatatlan. Ha ugyanis önmagától meg tudná haladni erkölcsi elégtelenségét, akkor ugyan mi szükség lenne megváltóra? A keresztény konzervativizmus alapja az a tapasztalat, hogy az emberi természet állandó. Legyen bármilyen bámulatos is az úgynevezett fejlődés, az ember marad ugyanaz.