Mondjon akárki akármit, a nemzetek közötti sportversenyek a legékesebb bizonyítékai annak, hogy a nemzetek utáni világkorszakról szóló beszéd: mese. Semmi köze a valósághoz. Itt van ez a foci világbajnokság, csak nézni kell a szurkolói csoportokat. Mélységes azonosulás a nemzeti csapattal, ujjongás, öröm, könnyek és gyász.

Azt az elképzelést, hogy a globalizáció fokozódásával a nemzeti érzés és tudat fokozatosan elhal, s jön majd az „egyetemes ember”, akinek az identitását immár semmiféle nacionalizmus nem formálja, sőt a nemzet fogalma egyszerűen az értelmét veszti, semmi nem igazolja. Miközben dübörög a globalizáció, s nem akármilyen erőcsoportosulások dolgoznak nemzeti tudatok felszámolásán, úgy tűnik, a nemzethez tartozás érzése és tudata még mindig a legerősebb identitáshordozó.

Érteni vélem, hogy történelmi okokból a nacionalizmus fogalmához zsigeri félelem is tapadhat, s nyilvánvalóan ez is a táptalaja egy olyan történelmi korszakról való ábrándozásnak, amely túllép a nemzet eszméjén. Az érvelés itt az, hogy a mai értelemben vett nemzet viszonylag késői fejlemény, s valójában a nemzet jelensége csak a törzsiség maradványa, átmeneti történeti konstrukció, amelynek szükségszerű elhalás a vége. A valóság ezt nem látszik igazolni, s nem is fogja. Mégpedig azért nem, mert a nemzet jelensége mögött az a meghaladhatatlan igazság áll, hogy Isten az embert közösségi, társas lénynek teremtette. Ez azt jelenti, hogy nem jó az embernek egyedül, de azt is, hogy senki sem válhat emberré önmagában. A közösség megelőzi az egyént, ezért minden olyan elképzelés, hogy a nemzeti közösségeket felváltja a mindentől független, izolált egyének világtársadalma, hamis antropológián nyugszik.

Itt van ez a világbajnokság, s szemünk előtt bontakozik ki a nemzeti identitások, a nacionalizmusok sokfélesége, mintegy leképezve, de meg is haladva a történelmi valóságot. Mert egy világbajnokságon tényleg minden nemzet egyenlő, nincs fizikailag kis és nagy nemzet, s ellentétben a valósággal, nem a nemzet fizikai nagysága dominál, s nincs is megmondva, hogy kinek a nacionalizmusa korrekt, s kié nem. Itt még egy kis nemzet is győzhet birodalmi léptékű nagyságok felett. Én például végig a horvátoknak drukkoltam. Az adja a világbajnokság varázsát, hogy előhívja a népek békés együttélésének vízióját. Az egységes emberi faj tudatának kiteljesedéséhez nem a nemzetek megszűnésén, hanem a nemzetek megbékélésén keresztül vezet az út. Ez a végső távlat. „És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek;” (Jelenések 14,6.)

Legyen béke már.

(Fotó: Rhett Lewis, Unsplash)