Korunkban elterjedt egy mítosz: hit abban, hogy az ember szinte már eljutott a mindentudás közelébe. Tényleg nem tagadhatjuk, sőt, Istennek adhatunk hálát azért, hogy az ember egyre több ismeretet képes megszerezni a világról, amelyben él, sőt önmagáról is. Bámulatos az a fejlődés, amelynek akár az elmúlt néhány század folyamán is tanúi lehettünk. Mindez valóban a természettudományok rohamléptékű haladásának köszönhető, amelynek következtében a külső környezetünk, sőt, a mindennapi életünk tárgyi világa, így az életformánk is olyan rohamosan változik, hogy már alig lehet követni.
Épp itt az ideje rehabilitálni a keresztyén hitet – mint egy ma is érvényes világmagyarázat igenis racionális fundamentumát.
Igazán nem nehéz ebből azt a következtetést levonni, hogy előbb-utóbb fény derül a világ igazi mivoltára, ha ilyen ütemben fejlődnek a dolgok: eljön a teljes körű objektív ismeretek kora, és nem kell immár többet spekulálgatni arról, amit nem ismerünk. Vége tehát a metafizika korának, amikor az ember még azt gondolta, hogy a fizikai tárgyakon túl van még valami, az igazi lényeg, amely ugyan rejtve van, de amelynek a megértése elvezethet a világ talányának a megértéséhez.
Tehát a tárgyi világon túl nincs semmi, amit meg kellene ragadni, hogy a világ érthető legyen. Van az anyag, bármi légyen is az, amelynek megvannak a maga törvényszerűségei: az objektív tudás és ismeret pedig abban áll, hogy meg kell ismerni eme anyag viselkedésének törvényszerűségeit. Lám, ezt a feltételezést visszaigazolja a tapasztalat is, hiszen az újabb és újabb találmányok pontosan azt támasztják alá, hogy ez a tudás nem képzelgés, hanem objektív tudás, hiszen a valóságban működik.
Ebből következően tehát a mindentudás elérése csak idő kérdése, és nem kell hozzá semmiféle metafizika, transzcendencia, Isten, a dolgok mögötti szellemi jelenlét, avagy bármiféle olyan feltételezés, amely túlmutat a szemünk előtt megjelenő világon, és valamiféle magasabb értelemre utal.
Innen már csak egy ugrás azt feltételezni, hogy a hit semmiféle szerepet nem játszhat a világ valódi mivoltának megragadásában. Ha létezik is hit, az nem lehet más, mint a szubjektum belső ügye. Nem léphet fel már azzal az igénnyel, hogy bármit is mondjon a világ és az ember igazi mivoltáról.
Ezzel a mai tudományszemlélet nagyon is szűklátókörű álláspontot képvisel, amelyről elhiteti, hogy amit képvisel, az maga a tudás teljessége – holott az valójában a végső alapokra vonatkozó kérdések teljes mellőzése. Olyan kérdéseké, mint például az: miként lehetséges egyáltalán, hogy az ember megismerjen? Hogyan lehetséges az, hogy a világ, sőt, maga az ember, a megismerés alanya úgy jelenjen meg, mint a megismerés tárgya? Továbbá hogyan lehetséges az, hogy az anyag működésének logikája, belső törvényszerűségei és az emberi logika tud találkozni egymással, aminek következtében tényleg lehetséges olyan megismerés, amelyet a tapasztalat visszaigazol? És még sorolhatnánk az alapkérdéseket, amelyeket a mai uralkodó tudományszemlélet figyelmen kívül hagy.
A végső, egyetlen nagy kérdés, a világ és az ember talánya: van-e, és ha igen, mi értelme ennek az egésznek? Értelmes kérdés-e az egész mögött valamiféle értelmet keresni? Lehet azt mondani, hogy amíg a tudomány ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, teljesen felesleges holmi spekulációkba kezdeni, és főleg teljes haszontalanság a hitre hivatkozni. Így lett a mai korszellem hatása alatt a hit az irracionalitás eszköze, amely csak arra való, hogy üres elméleteket gyártson a még nem ismertről.
No és mi van akkor, ha nem a hit gyárt elméleteket a végső alapokról, hanem a ma magát kizárólagosan a megismerés eszközének tartó tudományszemlélet lett a saját korlátjainak foglya? Miféle végérvényes racionalitással lehet ma kimondani azt, hogy a világban isteni rendeltetést és célirányosságot látni teljességgel irracionális, aminek következtében a hit már nem lehet a megismerés eszköze? Éppenséggel ez a tudományszemlélet is hitre épül, nevezetesen arra a hitre, hogy a világ és az ember önmagából magyarázható. És mi igazolja ezt a tételt? Semmi sem.
Engedtessék meg, hogy tiltakozzam az ellen a szemlélet ellen, amely a hitet – mint a megismerés eszközét – irracionalitás világába utalja, szemben a tisztán racionálisnak és objektívnek kikiáltott mai tudományszemlélettel. Épp itt az ideje rehabilitálni a keresztyén hitet – mint egy ma is érvényes világmagyarázat igenis racionális fundamentumát.
