2017-ben megjelent egy különös filozófiai dokumentum, amely a Párizsi Nyilatkozat címmel vált ismertté. A kiáltványt – nevezzük így – korunk ismert konzervatív európai filozófusai írták alá. Ebben a szerintük igazi Európa szellemiségéről tesznek hitet, szemben – ahogy ők fogalmaznak – a ma uralkodó „Tév-Európa” eszmeiségével.

A dokumentum 24. bekezdése így szól: ”A megújulás munkája teológiai önismerettel kezdődik. Tév-Európa univerzalista és mindent egyetemesítő ambíciója arra vall, hogy valláspótlékkal van dolgunk, amelynek megvannak a maga erős hitelvei és anatémái is. Ez a nagyhatású ópiát bénítja meg Európát mint politikai egységet. Nem engedhetjük meg, hogy a vallási törekvések elhagyják a maguk jogos terét, a vallást. Nem terjeszkedhetnek ki a politika, még kevésbé pedig a közhivatalok területére. Ha vissza akarjuk szerezni politikai és történelmi cselekvőképességünket, akkor az európai közéletet ismét vallástalanítanunk kell.”

Ez meglepően új fogalmazás, hiszen eddig egyfolytában azt hallottuk, hogy Európa vallástalanítása már régóta tart, s még egy kis idő, és teljessé válik. Ami magyarul azt jelenti, hogy a keresztyénség végképp eltűnik a színről. De nem csak az, hanem szinte minden, amiben a régiek még hittek.

Ezzel szemben a dokumentum szerzői arra mutatnak rá, hogy ez az elfordulás a régi-igazi Európától úgy viselkedik, mint valamiféle vallás. Pontosabban, mint egy valláspótlék. Úgy működik, mint valamiféle „nagyhatású ópiát” (ópiát: az ópium és származékai, pl. morfium, heroin).

Az érvelés azért figyelemre méltó, mert mint tudjuk, Európa keresztyénietlenítésének programja mindig azzal volt alátámasztva, hogy a vallás nem telepedhet rá egy egész társadalomra. Ennek a tételnek a mai megfogalmazása úgy szól, hogy az állam legyen világnézetileg semleges. Mint a dokumentum rámutat, valójában az történt e jelszó burka alatt, hogy helyette megjelent valamiféle valláspótlék, amely mégis azzal az igénnyel lépett fel, hogy a „keresztyénség utáni kor” átfogó szellemi alapja legyen. Ez a szellemiség azonban a valláspótlék szerepét tölti be, s úgy hat, mint valamiféle kábítószer. Ezen a valláspótlékon alapul Tév-Európa eszmeisége. Vallástalanítani kell tehát Európát – szól a nyilatkozat.

A szöveg ugyan nem mondja ki, de szinte természetes reflexként juthat eszünkbe Marx híres, pragmatikus mondata. „A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.” Nosza, hát – mondja Marx – meg kell szabadítani az embereket ettől az ópiumtól, ami Európában értelemszerűen a keresztyénséget jelenti.

Mi naivak, akiknek volt szerencsénk megtapasztalhatni a vasfüggönyön innen ennek a tételnek a gyakorlati megvalósítását, még abban reménykedtünk, hogy a Nyugat bezzeg nem vette be ezt a szöveget, s megmaradt keresztyénnek. De hát tévedtünk, s azzal kell szembesülnünk, hogy a mai Európa első számú képviselője Marx-szobrot koszorúz…

A dokumentum szerzői nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy nem a keresztyénség az ópium, hanem pont az a szellemiség, amelyik azt állítja, hogy a keresztyénség ópium. Az érvelés azért figyelemre méltó, mert nem a keresztyénség régiségére, kultúrtörténeti szerepére, a hagyomány fontosságára hivatkozik, s nem is áll be a múltsiratók kórusába, hanem a mai korszellem átfogó, keresztyén hátterű kritikájára hív.

A kritika egyik alapvető feladata pedig annak kimutatása, hogy korunk bevett gondolkodási sémája, vagyis az a világkép, amely nagyban uralja Európa eszmeiségét, úgy működik, mint valamiféle ópiát: természetesnek, magától értetődőnek tünteti fel azt a hamis világmagyarázatot, amelyet ad. „Tév-Európa egy egyetemes közösség előfutárának szerepében tetszeleg. Az a közösség azonban se nem egyetemes, se nem közösség. Tév-Európa prókátorai a feltartóztathatatlan fejlődés babonájának álomvilágában élnek. Azt képzelik, hogy a Történelem az ő oldalukon áll. E hit gőgöt és megvetést plántál beléjük, így aztán nem képesek belátni, milyen hibákkal terhes a nemzeten túli, kultúrán túli világ, amelyet építenek. Sőt, azt sem ismerik fel, hol is keresendő a tisztes emberi viselkedés forrása, pedig éppúgy a szívükön viselnék, akárcsak mi. Európa keresztény gyökereit nem veszik tudomásul, sőt kifejezetten megtagadják.” – olvasható a szövegben.

Ami engem illet, üdvözlöm ezt a kritikai hangot, amely ahelyett, hogy ismételgetné a szokásos siránkozó nosztalgiázást, avagy idomulna a kurrens világnézeti lózungokhoz, rámutat az Európát ma uraló eszmeiség elvi tarthatatlanságára.

A dokumentum itt olvasható magyar fordításban Az igazi Európa és a Tév-Európa címmel: https://thetrueeurope.eu/az-igazi-europa-es-tev-europa/