hittem, azért szóltam

Marhaság-e a harcos kereszténység?

2021. augusztus 20. - hittem, azért szóltam

Az egykori Mindennapi volt főszerkesztőjével, Balavány Györggyel készített interjút a Hírklikk . Ebben Balavány sajnálatát fejezi ki, hogy a Mindennapit megszüntették, és örülne, ha újra indulna, szívesen vállalná a szerkesztését. Ez az interjú válasz egy másik interjúra, amelyet a Mandiner készített a Vasárnap új főszerkesztőjével, Horváth Tamással, aki egyebek közt azt mondja, hogy a lap a harcos keresztény hangvétel iránt érdeklődő olvasókat szólítja meg. Balavány szerint harcos kereszténység nem létezik, sőt az marhaság. Neki erről csak az inkvizíció és a keresztes háborúk jutnak az eszébe. Ez nyilvánvaló csúsztatás és egybemosás. Ellenben egy újrainduló Mindennapi, szemben a Vasárnap harcos kereszténységével hitelesen képviselné az evangéliumot és elkerülné az ideológiai csapdákat.

Nekem ezzel nincs önmagában semmi bajom. Isten éltesse sokáig Balavány Urat, kívánom, hogy az álma váljék valóra, s induljon újra a Mindennapi. De azzal, hogy egy elképzelt, új Mindennapi a Vasárnappal szemben indulna, Balavány máris beszállt a harcba, megcáfolva önmagát. Általam felfoghatatlan okok miatt a mai liberális kísérletek a kereszténység kisajátításáért mindig úgy akarják beállítani önmagukat, mintha mindenféle politikum felett állnának. Ugyan már, hogyan is harcolnának ők, hiszen úgymond a tiszta evangéliumot képviselik, s ezért mentesek mindenféle kultúrharctól. Nem tudom, Balavány úr ennyire naiv, vagy ennyire hülyének nézi a kereszténységért határozott kiállást váró embereket. Persze, Balaványtól tudjuk már, milyen az a “nem harcos” kereszténység, hiszen pl. a keresztények iraki mészárlása kapcsán képes volt azt leírni, hogy az “áldozatok nem a keresztények”. Aha.

Egyszerűen arról van szó, hogy létezik ma az összefoglalóan „progresszív kereszténységnek” nevezett irányzat, amelynek az a célja, hogy a kereszténységet lefegyverezze és beillessze a mai liberális világképbe, s a történeti kereszténységet pedig démonizálja, s úgy mutassa be, mint amelyik nem is volt „igazi” kereszténység. Ahogy elnézem, a projekt egész jól halad, s a valaha volt keresztény Európa éppen nem jeleskedik a kereszténység melletti bátor kiállásban, sőt mindent elkövet, hogy a krisztofóbiát nem létező jelenségnek állítsa be.

Szóval a mai liberális-konzervatív küzdelemben folyik a harc a kereszténység értelmezéséért.

Liberális részről az egyik hazai keresztény harcos Balavány György. Ez rendben is lenne. Csak könyörgök, ne csináljon úgy, mintha maga lenne a politikai-ideológiai ártatlanság.

Nem az.

A bejegyzés trackback címe:

https://hittemazertszoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr4316665872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása