A kérdés ma már nem az, hogy mi az igazság? A helyzet ennél súlyosabb. A kérdés az, hogy egyáltalán létezik-e még olyan, hogy igazság? Lehet-e még hinni abban, hogy van igazság?

A kultúrák, hagyományok, identitások összeérésének, találkozásának a korában, vagyis a globalizáció korában az a legveszélyesebb, hogy könnyen megroppanhat az igazságba vetett hit. Mert az igazság mint olyan, a természeténél fogva egyetlen, kizárólagos és állandó. Az igazság örök.

Az igazság kizárólagosságába vetett hit, pontosabban az a hit, hogy az én hitem birtokolja az igazságot, ellentmond korunk ama általánosan terjedő nézetének, amelynek az alapértéke a nyitottság, a befogadás és a viszonylagosság.

Az általános nyitottság eszméjének hirdetői valahogy úgy gondolják, hogy vége van már annak a kornak, amikor az emberek a saját kulturális hagyományaikban megfogalmazott igazságot az egyetlen és kizárólagos igazságként élhették meg. Azért van vége úgymond, mert az igazságnak ez a szemlélete valójában elválaszt és kirekeszt. Ha ugyanis azt vallom, hogy az én hitem az igazság kizárólagos birtokosa, akkor ezzel egyúttal azt is mondom, hogy az enyémtől eltérő hit nem igaz. Hamis. Ez viszont már kirekesztés, sőt gyűlölködés, hiszen hiányzik belőle a más hitek befogadásának a készsége.

Így születik meg a vallási és kulturális relativizmus világképe, amely mögött valójában az a meggyőződés áll, hogy a régi, hagyományos világmagyarázatok, ide értve a keresztyénséget is, mind elvesztették azt a jogukat, hogy igényt tarthatnának az igazság kizárólagos birtoklására.

Ez a szemlélet nem kis kihívást jelent a keresztyén hit számára, s nem kis bizonytalanságot bír előidézni, mint ezt jól látjuk, a mai Európában is. Ha ugyanis a keresztyén hit által vallott igazság nem az egyetlen és kizárólagos igazság, akkor felvetődik a kérdés, hogy ugyan, mi alapozza meg a keresztyénség létjogosultságát? Továbbá, ha a keresztyén hit nem az igazság egyetlen birtokosa, akkor ugyan, miért is lennék keresztyén?

A mindenféle hitek, hagyományok, identitások, igazságigények iránti nyitottság hirdetői abban tévednek, hogy ez a határtalan nyitottság valójában csak akkor lehetséges, ha megszűnik a saját hit kizárólagos igazságába vetett hit.

A globalizmusnak a vallási és kulturális relativizmuson alapuló eszméje, miszerint a keresztyénségnek (is) fel kell adnia azt a hitét, hogy az igazság birtokosa, s ez az igazság egyetlen, kizárólagos és örök, valójában a keresztyénség teljes önfelszámolásához vezet.

Ettől természetesen globalizáció még létezik. A kapcsolatok szinte átláthatatlan hálója formálja a világot, s nincs egyetlen ország, hagyomány, avagy kulturális és vallási identitáscsoport sem, amely hermetikusan el tudná szigetelni magát a hozzá képest más, vagy ha úgy tetszik, idegen befolyásoktól. És ezzel együtt természetesen megjelennek a legkülönbözőbb igazságigények is, s mindegyik a maga hitét tekinti a kizárólagos igazságnak. Ez valódi veszélyt jelent a keresztyénségre nézve, hiszen ilyen körülmények között könnyen megszülethet az a nézet, mint ahogyan meg is született, hogy a keresztyénség csak egy hit a kizárólagos igazságba vetett hitek közül.

De valójában az egyetemes nyitottság, a vallási relativizmus hite is csak egy hit, s messze nem léphet fel az igazság kizárólagos birtoklásának az igényével, s messze nem formálhat jogot olyan nagyképű igényre, miszerint ez a hit immár a hitek felett állna.

A keresztyénség nagyon is nyitott minden ember felé, nemre, fajra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Ám nagyon is zárt az igazság tekintetében, s messze nem osztja a kulturális és vallási relativizmus hitét. Létezik olyan, hogy örök igazság, amelyet Isten jelentett ki az Ő Igéjén és Szentlelkén keresztül.

Semmiféle okom nincs arra, hogy ezt a hitet feladjam valamiféle félreértelmezett, viszonylagossá tett igazság-eszme kedvéért.