A ChatGPT napokig nem hagyott nyugodni, miután az első híradások a mesterséges intelligencia (artificial intelligence) megjelenéseként üdvözölték. A mesterséges intelligencia lehetséges létrehozása a technológia segítségével már elég régóta kísérti az ember futurisztikus képzeletét. Az ábrándozás egy poszthumán korról napjaink szinte állandó témája. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a testbe zárt emberi meghaladása örök téma és örök vágy, ami új, az az, hogy ma a technológia tűnik fel olyan eszköznek, amely képes lesz arra, hogy az embert kiszabadítsa határainak korlátaiból. Akárhogyan is, a mesterséges intelligencia megjelenésének a híre óhatatlanul is azt az alapkérdést veti fel, hogy az emberben mint természetben megjelenő szellem képes-e kívülre kerülni önmagán, hogy tehát itt valóban megjelent-e valamiféle lényegileg új, az emberit meghaladó tudás, amely képes áttörni a korlátoltság falát. Szóval, kipróbáltam.

Az ember szeme már meg sem rebben annak hallatán, hogy a megbukott Kaili helyére egy LMBTQ-aktivistát, Marc Angelt választották meg az Európai Parlament egyik alelnökének. Ez csak igazolja azt a nap mint nap tapasztalható tényt, hogy a nyugati világban az LMBTQ-lobbi láthatatlan keze mindenhova elér, befolyásolási képessége szinte határtalan. Kormányzati szervektől politikai döntéshozó testületekig, a tudatipar, a sport, a szórakoztatás, a streaming platformok, az üzleti világ minden területén jelen van, s olybá tűnik, hogy már nem is igen beszélhetünk a szó szokványos értelmében vett lobbiról, hanem maga a progresszió nyugati rendszere vált egy hálózatos, mindent átszövő LMBTQ-lobbivá. Az gender-ideológiának ez a lopakodó terjedése aligha képes elhessegetni azt a benyomást, hogy a politikailag korrekt nyugati ideológiai szalonba már csak annak elfogadásán keresztül lehet bejutni. Persze, az LMBTQ-ideológiának az a törekvése, hogy önmagát egyetemes világnézeti normává emelje fel, nem újkeletű. Meglehetősen komoly világhatalmi erők álltak mögé. Emlékezetes Barack Obama híres memoranduma 2011-ből, amelyben globális harcot hirdetett az LMBTQ-személyek jogainak megvédéséért. A vonulatot Joe Biden is folytatta. A nyomás alól természetesen Európa sem vonhatta ki magát, s Ursula von der Leyen is hitet tett amellett, hogy fáradhatatlanul fog dolgozni az „egyenlőségközpontú” Európai Unió kiépítésén, „ahol az lehetsz, aki vagy, és azt szerethetsz, akit akarsz…”

Adva van egy egyházi iskola, amelynek egyik diákja az iskolán kívül a nyilvánosság elé áll, s a keresztény szellemiséggel össze nem egyeztethető tartalmakat közöl megbotránkoztató stílusban. Az iskola érthető módon elhatárolódik, hiszen a diák, Pankotai Lili, bármit is gondoljon magában, ha akarja, ha nem, miután a nyilvánosság elé állt, mégis csak az iskoláját is képviseli. Pankotai Lili nem lett kirúgva, önként távozott, mert szerinte szabad véleménynyilvánítása miatt megalázták és lélektani hadviselést folytattak ellene.  Hogy ez konkrétan miben állt, a vele és jogi képviselőjével készült Telex- interjú nem részletezi. Arról természetesen szó sem lehet, hogy megbotránkoztató, egy egyházi iskola diákjához méltatlan magatartásával saját magát lehetetlenítette el. Az interjúban sajnálatos módon semmilyen hangsúlyt nem kap az a tény, hogy a történet egyik szereplője egy egyházi iskola, csak általában az iskolák és tanulók viszonyáról van benne szó, holott tudvalévő, hogy egy egyházi iskola világnézetileg nem semleges, s ez a körülmény Pankotai Lili nyilvános szereplését más megvilágításba helyezi. De erről Pankotai Lili és jogi képviselője nem látszik tudomást venni.

Európában az ateista is keresztény – állítja az Antall Józsefnek tulajdonított mondás, amely makacsul tartja magát heves tiltakozások és lelkes egyetértések közepette is. Magam azokhoz tartozom, akik elfogadták ennek az állításnak az igazát. Ez a mondat egyszerűen azt jelenti, hogy Európa nem tud kilépni a keresztény kultúrkörből, minthogy nem Európa hozta létre a kereszténységet, hanem a kereszténység Európát. Az antikvitás és némely germán hatás felhasználásával, de mégis, a kereszténység maga lett az európai kultúra. Persze, ez ma már a kollektív tudatalattiba vész, a keresztény eredetet a múlt sűrű homálya fedi. Ez szüli azt a képzetet, hogy a keresztény Európa a múlt egy lezárt szakasza, s valójában hamis az olyan képzelgés, hogy Európa még ma is keresztény lenne, s egy olyan állítás pedig, hogy Európában még az ateista is keresztény, felér egy provokációval.

Most, hogy a világ újra megbolondult, felborult a rend, és soha nem látott intenzitással megjelent az igény egy ügyeletes megváltóra, szekuláris messiásra, valami új, lelkesítő eszmére, fel kell tennünk a kérdést: meddig megy még az utópiagyártás arról, hogy a világ egyszer csak mindenki számára boldog hellyé válik. Nem volt még elég? Úgy látszik, nem. Hiába minden történelmi tapasztalat, valahogy makacsul tartja magát az a minden alapot nélkülöző hit, hogy a holnap majd jobb lesz, hogy majd eljön a kor, amikor az ember történelmét nem az érdek, az önzés, az erő igazgatja. Ehelyett globális szinten mégis azt látjuk, hogy hiába minden valóban figyelemreméltó tudás, technológia, a viszonyok ugyan napról napra változhatnak, de a lényeg mindig ugyanaz: érdekvezérelt csoportok végtelen háborúja mozgatja a világot, amelyben mindenki a másiktól való fenyegetettség valós vagy hamis hite miatt saját maga túléléséért küzd. A létfenntartásért folytatott állandó küzdelmet értelemszerűen a nyers anyagi érdek mozgatja, mely érdek érvényre juttatásának eszköze az erő. Mi más?

Pocsékul érzem magamat. Ennek semmi köze sincs a depresszióhoz vagy valamiféle negatív érzelem-hullámhoz, sőt. Egyéni létem körén belül nem győzök hálát adni az Úrnak, hogy érdemtelenül elhalmoz ajándékaival. Mégis, a bennem élő homo politicus, az az ember, aki szeretne számot adni arról a történelmi korról, melyben az Úr kegyelméből élnie adatott, talán soha nem érezte még magát ennyire bizonytalanul. Nem értem a történelmet. Fáj a világ.

Nincs mit tenni, Karácsony ünnepe mágikus hatással van a magyar emberek túlnyomó többségére, függetlenül attól, hogy az amúgy eléggé ideges közéletben ki hova sorolja magát. Mintha Karácsony lenne a nagy összefoglaló ünnep, valamiféle közös nevező, amelynek a vonzása, a varázsa, a tekintélye egy platformra helyezne hívőt és nem hívőt, templomba járót és templomba egyáltalán nem vagy alig-alig járót. Mondhatni erre, hogy ez csak külsőség, megtévesztő máz, biznisz, képmutatás. De ez nem így van. A külsőség igenis belső tartalmakat is kifejezhet, mint ahogyan a belső tartalmat is leronthatja a hozzá nem illő külsőség. Senki sem megy esküvőre klottgatyában, mondván, hogy csak az számít, ami a szívben van. Karácsony külsőségei igenis az ünnep belső tekintélyét jelzik. Hogyan is nézne ki az ünnep karácsonyfa nélkül, betlehem nélkül, finom ételek nélkül, fények nélkül? Tán együnk tökmagot szenteste? Ezért van az, hogy az ünnep úgy működik, mint valamiféle kollektív felettes én, megfelelési kényszert generál. A Karácsonynak tekintélye van, amelyet a magyarok túlnyomó többsége elfogad és elismer. Na már most, a kérdés az, hogy miért van ez így.

Mondjon akárki akármit, a nemzetek közötti sportversenyek a legékesebb bizonyítékai annak, hogy a nemzetek utáni világkorszakról szóló beszéd: mese. Semmi köze a valósághoz. Itt van ez a foci világbajnokság, csak nézni kell a szurkolói csoportokat. Mélységes azonosulás a nemzeti csapattal, ujjongás, öröm, könnyek és gyász.

Szembejött velem a Facebookon két nyilatkozat is, amelyet egyházi iskolák pedagógusai írtak alá, kifejezve szolidaritásukat és a pedagógusok méltatlan helyzete elleni tiltakozásukat. Értem is őket, meg nem is.

Már meg se rezzenek, ha naponta valamilyen őrültséggel találkozom, amelybe valahogy bele van keverve a kereszténység is. Mintha csak arra menne ki a játék, hogy legyen mindig valamilyen hír, amely a kereszténységből gúnyt űz, a kereszténységet lejáratja vagy nevetségessé teszi. Tudom, ez úgy hangzik, mint valamiféle összeesküvés-elmélet. Nem, nem arra gondolok, hogy van egy „titkos központ”, ahonnan adagolják a kereszténységet lejárató anyagokat. De arra igen, hogy a valaha volt keresztény Nyugaton a keresztény hit és kulturális hagyomány lerombolása kifejezetten támogatott, egyenesen a „haladás” jele, olyannyira, hogy a keresztény örökség „forradalmi”, sőt blaszfémikus újraértelmezése trendinek számít.